Események év szerint



ESEMÉNYNAPTÁR


NOV

29

  Semmelweis Genomikai Hálózat
SE Nagyvárad téri Elméleti Tömb
Előadók: Pál Csaba

DEC

1

  ETK-EDUVITAL oktatás 10. félév
SE Egészségtudományi Kar
Előadók: Nemes László Norbert, Falus András 

További események...

 

Támogasson minket!


Adója 1%-ával Ön is támogathatja
az EDUVITAL tevékenységét!

Alapítványunk adószáma: 18007662-1-42

Az előző évi támogatás összege: 85.799 Ft

Köszönjük!

 


 

Oldalainkat 203 vendég és 0 tag böngészi


Egészségbiológiai Tanulmányi Verseny 2016

 

„Felfedeztük az élet titkát”

              Egészségbiológiai tanulmányi verseny                

 

Ebben az évben volt 100 éve – 2016. június. 8-án –, hogy megszületett Francis Crick, angol molekuláris biológus, biofizikus, aki James Watsonnal együtt 1953. február 28-án azzal a felkiáltással rontott be a Cambridge-i The Eagel pub-ba: Felfedeztük az élet titkát! (A két tudós Maurice Wilkins-sel együtt 1962-ben Nobel-díjat kapott a DNS szerkezetének megfejtéséért)

Az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium 2016. tavaszán biológia tanulmányi versenyt hirdetett a középiskolák 11. osztályos diákjainak, melynek központi témája az „élet titka”, a genetika tudománya, nyitott kérdései és jövőbeli távlatai a személyre szabott egészségtudományok korában.

Olyan egészségtudatos fiatalok diákok jelentkezését vártuk, akik érdeklődnek a biológiai tudományok legizgalmasabb kérdései iránt, akik szeretnek érdekes tudományos tényekről, lehetőségekről és jövőbeli perspektívákról gondolkodni, és szívesen vitatják meg nézeteiket vagy fogalmaznak meg új kérdéseket.

Felhívásunk alapján tavalyi 11. osztályos tanulókból álló 3 fős csapatok jelentkezését vártuk 2016. április 15-ig.

A jelentkezett csapatok elkészítettek egy max. 30 000 karakter terjedelmű jeligés pályaművet. Ennek címe: Hogyan formálja életünket a genetikáról szerzett tudásunk, és mit tartogathat a közeli jövő? A pályaművek témája: A genetika jelentősége, eddig megszerzett tudásunk, a genetika és epigenetika helye a jövő tudományában, tudományágaiban.

A pályamunkákat 2016. június 8-ig elektronikusan kértük beküldeni a Lovassy László Gimnáziumba az erre a célra létrehozott email címre. Összesen 27 iskola 38 csapata jelentkezett.

A szakmai zsűri kiválasztotta a legjobbnak, legeredetibbnek ítélt 12 pályázatot.

A pályázók kiértesítése 2016. június 30-ig megtörtént.
A nyertes 12 csapat vett részt 2016. október 14-én a veszprémi döntőn.

Az első fordulóban a csapatok először tesztes jellegű feladatsort oldottak meg, benne a genetika témaköréhez kapcsolódó feladatokkal. A diákok remekül felkészültek, voltak szinte hibátlan megoldások. A második fordulóba a legjobb 6 csapat jutott tovább, ahol a feladatok között szerepet kapott a genetika és a molekuláris biológiai tudomány új vívmányainak kapcsolata, tényfeltárás, esetelemzés, az idevágó közösségi médián megjelenő hírek értékelése, valamint játékos, kreativitást igénylő feladatok is vártak a versenyzőkre. A harmadik forduló volt a végső döntő forduló. 3 csapat jutott el idáig, ahol diszkusszió/vita keretében mérték össze a diákok a genetika jelenéről és jövőjéről formált szemléletüket, futurológiai és bioetikai problémákat elemeztek. Volt olyan diák, aki kissé félénken oldotta meg ezeket a feladatokat, de volt olyan is, aki kifejezetten bátran állta a sarat, amikor a zsűri tagjaival kellett vitatkozni. Élmény volt őket hallgatni.

A döntőbe jutott 3 csapat 5 percben bemutatta az írásban beadott pályamunkáját is, ennek előadásmódját is értékelte a zsűri.

A versenyen jelen voltak a csapatok felkészítő tanárai, együtt szurkoltak velük szülők, hozzátartozók, valamint a Lovassy 12. évfolyamos biológia emelt szintű képzésben résztvevő diákjai és érdeklődő tanárai.

A szakmai zsűri tagjai a következők voltak:

  • Dr. Falus András, akadémikus, az EDUVITAL Alapítvány kuratóriumi elnöke, a verseny társ-szervezője, rész-szponzora, egyik szakmai kidolgozója, a zsűri elnöke
  • Dr. Tóth Sára, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi docense,
  • Dr. Duda Ernő, professzor, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológia Intézet egyetemi tanára,
  • Dr. Vellai Tibor, az ELTE Természettudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára,
  • Stark Patrícia, a Lovassy László Gimnázium 12. A osztályos tanulóját, aki az elmúlt évben I. helyezést ért el az az OKTV-n biológiából. Patrícia, szeptember 1-jétől a Richter Gedeon Talentum Alapítvány ösztöndíjasa.

Rajtuk kívül a részfeladatok megoldásának javításában segítettek a 12. A, 11. D és 11. B osztály biológia iránt érdeklődő tanulói.

A versenyt levezetője, moderátora Melicher Dóra, a SE PhD hallgatója, az EDUVITAL ügyvezetője volt, aki végtelen kedvességgel, türelemmel irányította a versenyzőket, a zsűri tagjait.

Nagyban hozzájárult a verseny sikeres lebonyolításához Cziráki Péter iskolatechnikus, Lucsik Zsófia laboráns és Réfi Rita iskolavédőnő.

Ezúton is köszönjük mindannyiuk munkáját!


A nemes versengésből a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium csapata került ki győztesen, a csapat tagjai: Lippai Laura, Rompa Alexandra és Szerdi Márta, felkészítő tanáruk Tóth Szilvia.  A második helyen szintén a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium csapata végzett: Maklári Ákos Rémik Ádám és Vedres Péter. A harmadik helyezett csapat tagjai – Bély Karolina, Mentusz Réka, Gelencsér Antónia, felkészítő tanáruk Günterné Meggyesi Dóra  – a Győri Szolgáltatási SC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájábólérkezetek.

Minden versenyzőt jutalmaztunk könyvekkel (Sokszínű egészség tudatosság c. Eduvital kiadvány és Tompa Anna: Globalizáció és egészség), az első 3 helyezett csapat tagjai ezen kívül 20-20, 10-10 és 5-5 ezer forintos könyvutalványban részesültek a helyezéseknek megfelelően a Roche Magyarország felajánlásából. Különdíjként minden csapat részt vehet egy laborlátogatáson a SE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetében, illetve az ELTE Genetika tanszékén. A díjakat és az okleveleket a Dr. Kollár György, a Roche Magyarország Kft marketing igazgatója és Schultz Zoltán, a Lovassy igazgatója adta át.
Mi, szervezők – Dr. Falus András egyetemi tanár, az Eduvital társalapítója, Melicher Dóra: PhD hallgató, az Eduvital ügyvezetője és Dr. Szalainé Tóth Tünde, a Lovassy László Gimnázium biológiatanára – sok-sok munkával és szeretettel hoztuk létre ezt a nem mindennapi középiskolai tanulmányi versenyt. Bízunk abban, hogy ez a megmérettetés hozzájárult a fiatalok egészségtudatos szemléltének formálásához.


A tanulmányi verseny fővédnöke Dr. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

A verseny támogatói a következők voltak:

  • Roche Magyarország Kft
  • Eduvital Alapítvány
  • „Lovassy Alapítvány a Jövőért” alapítvány
  • Semmelweis Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem

Forrás: egeszseg.lovassy.hu

 

MTI hír a versenyről >>>

Az egészség tanulható, célunk, hogy egészségtudatos fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból - mondta el az MTI-nek Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas genetikus, az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság elnöke abból az alkalomból, hogy pénteken Veszprémben rendezik az országos egészségbiológiai tanulmányi verseny döntőjét.

A verseny védnöke Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, a rendezvényt Pölöskei Gáborné, az Emmi köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára nyitja meg. Az esemény kapcsolódik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója tiszteletére meghirdetett emlékévhez.
"Semmelweis Ignác sokat tett az egészség és az egészségnevelés érdekében, hiszen kötelezte az orvosokat és a medikusokat, valamint az ápolószemélyzetet a klórvizes kézmosásra, ezzel szülőanyák ezreinek az életét mentette meg. Hasonlóan a középiskolai biológiaoktatás és ez a verseny is hozzájárulhat a fiatalok egészségtudatos magatartásához" - magyarázta a verseny központi témaválasztását Falus András. 
Tájékoztatása szerint a megmérettetés ötletgazdája az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a szervezők 1100 középiskolába juttatták el a felhívást. A versenyen 11. osztályos diákok indulhattak, a jelentkező 3 tagú csapatok az egészséggel, a biológiával kapcsolatos írásos dolgozattal pályázhattak. A döntőbe tizenkét csapat jutott.
"A döntő négy fordulója során írásbeli és szóbeli, elméleti és gyakorlati, valamint kreativitást igénylő feladatok várnak a résztvevőkre" - jelezte Falus András. 
A csapatoknak mindenekelőtt Semmelweis Ignác életével, munkásságával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A döntő témái között szerepel a betegségek megjelenése a művészetekben és a diákoknak egyebek mellett arról is számot kell adniuk, hogy mit tudnak az immunrendszerről, korunk alapvető ökológiai kihívásairól vagy arról, hogy a genetika a sorsot, a végzetet vagy csupán valamilyen betegségre való hajlamot jelenti-e. A versenyzőkre gyakorlati feladatok is várnak - a szituációs vetélkedőn a csapatoknak váratlan helyzetekben, "utcai balesetkor" kell helytállniuk. 
A vetélkedő sorsát "az ördög ügyvédje" forduló dönti el, amikor a párba állított csapatoknak olyan kérdések mellett vagy ellen kell érveket felsorakoztatniuk, mint a védőoltások, az antibiotikumok pozitívumai és árnyoldalai, a GMO, a genetikai vizsgálatok, a biobankok és a személyiségi jogok. 
Falus András kitért arra is, hogy az EDUVITAL továbbiakban rendszeressé szeretné tenni a tanulmányi versenyeket, mert így nagyon sok fiatalt lehet megszólítani. "Fontos, hogy ne csak a biológia órákon essen szó a testi-lelki egészségről, hanem próbáljuk a fiatalokat a kérdések továbbgondolására késztetni" - mondta az akadémikus.

Forrás: MTI

 

A Veszprémi Naplóban megjelent cikk a versenyről >>>

Az élet titka avagy sci-fi és genetika a Lovassyban

Veszprém - Sci-fibe illő szövegeket, híreket is elemezhettek, vitába szállhattak a zsűrivel az egészségbiológiai tanulmányi verseny résztvevői a Lovassy László Gimnáziumban.
 

Az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelés Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium már második alkalommal hirdetett egészségbiológiai tanulmányi versenyt a középiskolák 11. osztályos diákjainak, melynek központi témája idén az "élet titka", a genetika tudománya, nyitott kérdései és jövőbeli távlatai a személyre szabott egészségtudományok korában.

Szalainé Tóth Tünde biológiatanár, a verseny egyik főszervezője elmondta, a verseny középpontjában az egészségbiológia áll, a cél, hogy a fiatalok figyelmét felhívják az egészségtudatosságra. Olyan diákok jelentkezését várták, akik érdeklődnek a biológiai tudományok legizgalmasabb kérdései iránt és akik szeretnek érdekes tudományos tényekről, lehetőségekről és jövőbeli perspektívákról gondolkodni, szívesen vitatják meg nézeteiket vagy fogalmaznak meg új kérdéseket. Szalainé Tóth Tünde elmondta, a téma önmagában is izgalmas és a fiatalokat is érdeklik a genetikával kapcsolatos kutatások. Az országos megmérettetésre 27 iskola 38 csapata jelentkezett, a jeles szakemberekből álló zsűri pályamunkák alapján választotta ki a továbbjutókat. A Lovassyba a versenyre tizenkét, háromfős csapat érkezett.

A szervezők célja, hogy hagyománnyá váljon a versenysorozat; tavaly a Semmelweis emlékévhez kapcsolódva rendeztek versenyt. Szalainé Tóth Tünde hangsúlyozta, a Lovassyban a természettudományos oktatás kiemelt jelentőségű, melyhez jól illeszkedik az idei verseny is.

Száz éve született Francis Crick, angol molekuláris biológus, biofizikus, ehhez az évfordulóhoz kapcsolódik a megmérettetés témája.

A díjak mellett az első hat helyezett csapat egy laborlátogatáson vehet részt a SE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetében.

Kutasi Zsófia

Forrás: veol.hu

 

A korábbi versenykiírás >>>

„Felfedeztük az élet titkát!” Egészségbiológiai tanulmányi verseny a genetikáról

Ebben az évben lesz 100 éve – 2016. június. 8-án –, hogy megszületett Francis Crick, angol molekuláris biológus, biofizikus, aki James Watsonnal együtt 1953. február 28-án azzal a felkiáltással rontott be a Cambridge-i The Eagel pub-ba: Felfedeztük az élet titkát!

Az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium biológia tanulmányi versenyt hirdet a középiskolák 11. osztályos diákjainak, melynek központi témája az „élet titka”, a genetika tudománya, nyitott kérdései és jövőbeli távlatai a személyre szabott egészségtudományok korában.

Olyan egészségtudatos fiatalok diákok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a biológiai tudományok legizgalmasabb kérdései iránt, akik szeretnek érdekes tudományos tényekről, lehetőségekről és jövőbeli perspektívákról gondolkodni és szívesen vitatják meg nézeteiket vagy fogalmaznak meg új kérdéseket.

A verseny menete:

1. Jelenlegi 11. osztályos tanulókból álló 3 fős csapatok jelentkezését várjuk 2016. április 15- ig. 
A jelentkezési szándékot a genetika@mail.lovassy.hu címre kérjük jelezni, az iskola, a csapat tagjai nevének, valamint a csapat elektronikus elérhetőségének megadásával.

2. A jelentkezett csapatok elkészítenek egy max. 30 000 karakter – szóközökkel – (+ táblázatok, ábrák, képek) terjedelmű jeligés pályaművet. Ennek címe:
Hogyan formálja életünket a genetikáról szerzett tudásunk, és mit tartogathat a közeli jövő?
A pályaművek témája:
A genetika jelentősége, eddig megszerzett tudásunk, a genetika és epigenetika helye a jövő tudományában, tudományágaiban.
A pályázatot 2016. június 8-ig elektronikusan kérjük beküldeni a Lovassy László Gimnáziumba a fenti email címre (genetika@mail.lovassy.hu).

3. A pályaműveket rangos Szakmai zsűri bírálja el az alábbi szempontok figyelembevételével:
- A fölvetett probléma (kérdés) ötletessége, eredetisége "Felfedeztük az élet titkát!" Egészségbiológiai tanulmányi verseny a genetikáról
- A fölvetett kérdés (probléma) pontos megfogalmazása
- Az irodalom (pontosság, célszerűség, hivatkozások)
- Nyelvhelyesség, tagolás, cím, fejezetcímek pontossága

4. A Szakmai zsűri kiválasztja a legjobbnak, legeredetibbnek ítélt 12 pályázatot.

5. A pályázók értesítése 2016. június 30-ig megtörténik.

6. A nyertes csapatokat, felkészítő tanáraikkal együtt a szervezők meghívják a verseny 2. fordulójába.
- A 2. forduló, egyben döntő időpontja: 2016. október 14 (péntek).
- Helyszíne: Lovassy László Gimnázium, Veszprém

A verseny anyaga:

1. A középiskolai tananyagból:
- a sejtbiológiából a molekuláris genetika
- a genetika törvényei, öröklődés egyedek és populációk szintjén a földi élet: a fizikai-kémiai evolúció; a biológiai evolúció alapjai
- az ember teste és egészsége
2. Nagy népbetegségek genetikai és környezeti (epigenetikai) háttere 

A verseny érdekes, játékos, komoly és kreativitást is igénylő feladatokból áll.

  • Első forduló: A 12 csapat először tesztes jellegű feladatsort old meg, benne a genetika témaköréhez kapcsolódó feladatokkal.
  • Második forduló: a legjobb 6 csapat jut tovább, ahol a feladatok között szerepet kap a genetika és a molekuláris biológiai tudomány új vívmányainak kapcsolata, tényfeltárás, esetelemzés, az idevágó közösségi médián megjelenő hírek értékelése, futurológiai és bioetikai problémák elemzése.
  • Harmadik forduló = döntő: végül 3 csapat jut a döntőbe, ahol diszkusszió/vita keretében mérik majd össze a diákok a genetika jelenéről és jövőjéről formált szemléletüket.

A döntőbe jutott 3 csapat max. 5 percben bemutatja az írásban beadott pályamunkáját is, ennek előadásmódját is értékeli a zsűri.

- A díjak átadásra a verseny helyszínén kerül sor.
- Különdíjként az első három helyezett- és egy, a közönség által megszavazott negyedik csapat egy laborlátogatáson vehet részt a SE Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetében.

A szakmai zsűri elnöke Prof. Dr. Kosztolányi György, egyetemi tanár, Pécsi Egyetem, az MTA rendes tagja, az Orvosi Tudományok Osztályának elnöke.
További tagok: Dr. Tóth Sára, egyetemi docens, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, med.habil., PhD; Dr. Duda Ernő, egyetemi tanár, Szegedi Biológiai Központ, az MTA Doktora; Dr. Falus András, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, az MTA rendes tagja; Dr. Vellai Tibor, egyetemi tanár, ELTE Genetikai Intézet igazgatója, az MTA Doktora.

A tanulmányi verseny fővédnöke Dr. Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az MTA rendes tagja. 

 


A veszprémi döntő képekben:

  • 01
  • 02
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
OSense O-Sense